Február 16-án megrendezésre került a Budapest Business Club Corvinus nyitó előadása “A jövő marketing trendjei” címmel, mely a két meghívottunk Ottlik Dávid és Forgács Mariann szakértelmének, illetve Szatmári Gergely moderálásának köszönhetően hatalmas sikert aratott az online térben, hiszen a videót már 3500-nál is többen tekintették meg a Facebookon.

Mariann a Be Social társalapítója és egyben ügyvezető igazgatója, csapatával közösen segít eligazodni a cégeknek a digitális világ útvesztőiben. Dávid, aki szintén alapító és ügyvezető igazgatói pozíciót tölt be a Synetiqnél, segít a különböző tartalomkészítőknek megérteni az emberi érzelmeket a hatékonyabb marketing kampányok érdekében. A Synetiq már közel 80 ügyféllel áll kapcsolatban nem csak itthon, de Európa szerte is, a Be Social mögött pedig 10 évnyi tapasztalat és számos komoly együttműködés áll. Az elért sikereik hallatán, mindenki azt gondolná, hogy az iskolás kori álmuk vált valóra, holott ez közel sem volt így. Megdöbbentő talán, de mérnöknek és újságírónak készültek. Bár az élet ide sodorta őket, minden bizonnyal ezt cseppet sem bánják, és ez teljesen érthető.

Manapság az online marketing szerepe nagyon felértékelődött, sőt elengedhetetlenné vált egy vállalat életben maradásához, éppen ezért elérkezettnek láttuk a pillanatot, hogy alaposabban foglalkozzunk a témával, nemcsak saját, hanem diáktársaink érdekében is. Fontosnak találjuk, hogy lépést tudjunk tartani a technológia és a trendek folyamatos változásával, hiszen az állandó átalakulás kihívásainak leküzdése és az innovációra való hajlandóság a kulcsa a sikernek. Ennek a változásnak marketing szempontjából szinte örök komponense az Instagram marad, aminek sikere még évekig garantált, de a TikTok térnyerése is borítékolható.

Előadóink a beszélgetés során beszámoltak a reklámok hanyatló sorsáról is, ami az emberek fejében kialakult reklámvakságnak, illetve a hirdetések blokkolásának köszönhető. A verseny azonban a nehézségek ellenére egyre nagyobb, és ezzel arányosan a cégek feladata egyre bonyolódik. Így hát meg kell találni azt a tartalmat, amit az ember a folyamatos görgetése során legalább egy pillanatra megállít. A nézők választ kaphattak arra a sok millió forintot érő kérdésre is, miszerint mik azok a komponensek, amik egy reklámot mindig pozitív fényben tüntetnek fel. Erre a válasz persze szigorúan titkos, de azért egy-egy dolgot mégis elárultak nekünk. Például fontos, hogy legyen egy történet, hogy közeli arcok és arckifejezések felvételre kerüljenek, amivel érzéseket tudunk közvetíteni. Végül, de nem utolsó sorban elengedhetetlen a megfelelő ritmus.

Szó esett arról is, milyen fontos szerepet játszik egy jó csapat a sikeres működésben, és hogy egy vezetőt mekkora büszkeséggel tud eltölteni az akadályok együttes legyőzése és a kitartás a vállalat mellet nem csak a jóban, hanem a rosszban is. A siker kulcsa az együttes tudás, amire egy-egy embernek esélye sincs szert tenni a többiek nélkül.

Végezetül a jövőre vonatkozóan néhány tanáccsal láttak el minket előadóink. Ezek között szerepelt például, hogy ne csak a végzettségeket és a papírokat gyűjtsük, hanem sokkal inkább tapasztalatokat. Fontos a kellő motiváltság, bátorság és a nyitottság az újdonságokra, na meg persze az is, hogy képesek legyünk a saját hibáinkat belátni. Említésre került még, hogy a diákszervezeti tevékenység mennyi előnyt jelent a munkáltatóknál és a mindennapokban is.

Aki látta a beszélgetést, reméljük élvezte és hasznosnak találta, aki pedig még nem nézte meg, az megteheti a Facebook oldalunkon (https://fb.watch/3QYBfEpoas/).

Köszönjük az előadóknak és a szervezőknek a színvonalas eseményt!

Steyer Evelin