A Budapest Business Club esetében már megszokhattuk, hogy a szervezet színvonalas eseményeket hoz tető alá a külsősök számára. Mi, tagok tudjuk azonban, hogy a BBC-ben nagyon sokrétű munka folyik, ilyenek többek közt például a szervezeten belüli vállalati tréningek. A tréningeket partnereink tartják, akik a maguk területén piacvezetők, egyben az innováció és az emberközpontú szervezeti kultúra legjelesebb hazai képviselői. Biztosan Ti is hallottatok már a Vodafone-ról, a British American Tobaccoról vagy éppen L’Oréalról. Naponta találkozhatunk az Unileverrel és a K&H-val is. Más-más gazdasági szegmensben tevékenykednek ugyan, de közös bennük, hogy évtizedek óta sikeresek. Partnereink számottevő tudást halmoztak fel az évek alatt, és óriási megtiszteltetés, hogy ezt nekünk, BBC tagoknak adják át. Ahhoz, hogy a tréningekről minél részletesebb beszámolót tudjunk adni, segítségül hívtuk a tréningek koordinátorait, illetve a szakmai leadeket. Ők azok, akik személyesen tartják a kapcsolatot a cégek képviselőivel, lebonyolítják tréningeket, éppen ezért ők látják át leginkább a folyamatokat.

Ebben a félévben mely cégek tartanak ilyen alkalmakat?

Varga Bianka HR szakmai lead:

„Stage II-ben és III-ban a British American Tobacco HR témában, Stage II-ben a Vodafone Marketing témában és a L’Oréal, Sales témában tart alkalmakat. Stage IV-ben a K&H AC tréninget tart, a Vodafone az Agilis projektmenedzsment világába vezet be minket, az Unilever pedig CV Tanácsadást tart.”

A cégek névsora illusztris, de mi, a Budapest Business Club tagjai hisszük, hogy kemény munkával értéket tudunk teremteni számukra. Közös cél, hogy a jövő nemzedékei már ne csak a munkahelyen találkozzanak a trendekkel és szakmai követelményekkel. A tréningek gyakorlatilag a legjobb főpróbák arra, hogy felkészüljünk a „nagyszínpados szereplésre”.

Miért éri meg a tagjainknak tréningekre járni?

A kérdésre Thullner Emília a Stage II-III. tréning koordinátora válaszol:

„Ezek a tréningek egyedi lehetőségek a tagok számára, hiszen a partnercégek színvonalas alkalmakat tartanak és teljesen ingyen biztosítják számukra a részvétel lehetőségét. Sokféle területet ismerhetnek meg a tréningek segítségével, valamint tapasztalt emberektől szerezhetnek releváns tudást általuk.”

 A résztvevők tehát olyan kulisszák mögé nyerhetnek betekintést, amely sok kortársuknak nem adatik meg. Megismerhetik a legújabb trendeket és a vállalati igényeket, így kevésbé érheti őket meglepetés a munkaerőpiacon.

Miért éri meg a vállalatoknak tréningeket tartani?

 Babolcs Emese a Stage IV. tréning koordinátorának gondolatait szeretnénk megosztani Veletek:

„A vállalatoknak employer branding szempontból nagyon hasznos, ha egy diákszervezet számára tartanak tréningeket, hiszen itt alapvetően egy meghatározott érdeklődési körű (amely a vállalat profiljával is megegyezik), válogatott tagságnak tarthatnak képzéseket. Ezáltal a tagok kipróbálhatnak egy különleges lehetőséget, a cégek meg már az esetleges foglalkoztatás előtt biztosak lehetnek abban, hogy az ezen résztvevő tagság rendelkezik egy megfelelő háttértudással.”

A vállalatok szeretnék a lehető legszínvonalasabb munkaerőt magukhoz csábítani, azonban nem egyszerű feladat megtalálni a célcsoporton belül azokat, akiknek van háttértudása, sikerorientáltak, és szakmailag is szeretnének fejlődni már az egyetemi éveik alatt. Ha „közgáz” nyelven kellene megfogalmazni, akkor azt mondhatnánk, hogy itt a kereslet találkozik a kínálattal.

Hogyan néz ki egy tréning?

A kérdés kapcsán Sarka Fanni Sales lead gondolatait idézném:

„Változó, hogyan épül fel egy tréning, de általában a 2-3 alkalmas tréningek logikailag egymásra épülnek. Van, hogy az első alkalommal megkapják a tagok az elméleti tudást, amit az utána következő alkalommal a gyakorlatban is kipróbálhatnak. Előfordul, hogy mindegyik alkalom elméleti. Ami szerintem közös bennük, hogy a vállalatok megpróbálják minél interaktívabbá tenni ezeket.”

 A tréningek változatosak, és a tapasztalat azt mutatja, hogy teljesen újfajta látásmódot kaphatunk ezen alkalmak során, olyan – napjainkat meghatározó – jelenségek kapcsán, mint például a közösségi média. Az egyetemen tanult tárgyak és tananyag pedig teljesen új kontextusban is értelmezhetővé válnak.

Mit ad egy ilyen tréningsorozat személyesen, miben lehet a leginkább fejlődni?

 Kaplonyi Dóri Marketing lead:

 „Nekem személyesen a marketingben és azon belül is az online marketingben, trendek területén adott mélyebb betekintést. Számomra ez nagyon hasznos volt, sok dolgot tanultam onnan, amit a mostani munkám közben és majd a későbbiekben is tudok hasznosítani.”

A tréningek egyik legnagyobb ajándéka, hogy közösen fejleszthetjük a képességeinket, nagyszerű előadókat ismerhetünk meg. Jó hangulatban és hasznosan tölthetjük az időt, feltehetünk olyan kérdéseket is, amire egy tanóra keretében nem jutna idő.

Reméljük teljes képet tudtunk mutatni a tréningek rendszeréről, amely tagjaink egyetemi éveinek egyik leghasznosabb programja lehet. Sok elsőéves talán nem tudja melyik diákszervezetbe érdemes belépni. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik legnagyobb érv a BBC mellett, hogy szakmailag olyan kapuk nyílhatnak meg Előttetek, amelyekkel közelebb kerülhettek a vállalatok világához. A szervezetünkben nem csak barátokat lehet találni, hanem meg lehet tenni az első lépéseket a sikeres karrier felé is. A BBC tagjaként nem ismerünk határokat!

Erdős László