A UBC számára fontos szerepet játszik a tagok képzése, támogatása és karrierfejlesztése. A négy félévén át tartó Talent Programunk célja, hogy a hozzánk csatlakozó tagok egyetemi tanulmányaik mellett elsajátítsák azokat a fontos kompetenciákat, amelyek később a szakmai életben előnyt jelentenek, és egy sikeres karrier kiépítéséhez vezetnek.

SZERVEZETI MŰKÖDÉS ALAPJAI (Learnovation)

Egy másfél hónapos tanulási folyamat során az új tagok csapatokban dolgozva megismerkednek a UBC működésének alapjaival, a partnercégek számára közösen kidolgoznak egy együttműködési ajánlatot, amelyet tárgyalási szituációban, illetve a Prezentációs Est keretein belül is bemutatnak. A tanulási folyamat során mindhárom funkciót kipróbálhatják: HR, Marketing, Sales. A Stage végén a tagok dönthetnek, melyik specializációban szeretnék folytatni karrierútjukat a következő félévtől.

A félév során tárgyalástechnikai és prezentációs tréninget biztosítunk számukra.

SZERVEZET MŰKÖDTETÉSE

A Learnovation teljesítése után a tagok az általuk választott specializáció projektjeiben vehetnek részt mint tagok.

HR: toborzás, belső motiváció, Talent Program.
Sales: ügyfél-kapcsolattartás, szponzoráció, tárgyalás.
Marketing: rendezvényszervezés, marketing, brandépítés.

A projektekben való gyakorlati tapasztalatszerzés kiegészül a partnercégek által tartott három különböző témájú tréninggel. Ezek nyitottak a szervezet többi tagja számára is.

Stage 2 végén a tagoknak lehetőségük van 3 karrierút közül választani, amelyek a Vezetői, Tanácsadói és Vállalkozói karrierút. Ezt a karrierutat folytatják a tagok Stage 3-ban és Stage 4-ben egyaránt.

 

KARRIERÚT-VÁLASZTÁS

A projekttagi tapasztalatokkal rendelkező tagjaink két karrierút közül választhatnak, ahol a következő feladatok várnak rájuk:

Vezetői út (projektkoordinátor): bizonyos szintű autonómia mellett kipróbálhatják magukat vezetőként.
Tanácsadó: elsajátítják a folyamatfejlesztési és management tanácsadás alapjait, illetve a diákszervezet folyamatait és működését alakítják.
Vállalkozó: Professzionális segítség és felügyelet mellett a tagok vállalkozásuk elméleti alapját építiki fel, megkapva hozzá a megfelelő piackutatási és pénzügyi képzéseket.

Mindezek kiegészülnek szakmai tréningekkel, melyeket hasznosíthatnak az általuk választott karrierút során, hogy minél eredményesebb legyenek saját területükön.

KARRIERFELKÉSZÍTÉS

Stage 4-es tagjainknak a karrierfelkészítés hangúlyos szerepet kap, így a CV-tanácsadás, az interjútechnika, illetve az AC-tréning mellett szakmai gyakorlati hely kereséséhez is segítséget nyújtunk. Ezenkívül folytatják Stage 3-ban megkezdett karrierútjukat felsővezetőként, tanácsadóként, vagy vállalkozóként (ahol már a gyakorlati megvalósítás kapja a fő szerepet).

Tag

Sikeres előadás

Összes résztvevő

Havonta elért hallgató