Szeptember 21-én került megrendezésre a 2022/23-as tanévi nyitó előadás a University Business Club of Corvinus szervezésében. Az előadás ”A marketing mozgatóereje – Te hagyod magad befolyásolni?”, mely során két meghívott előadónk, Kerek Fanni és Dr. Mérő László tapasztalatának és szakértelmének köszönhetően betekintést nyerhettünk a marketing pszichológia világába, Naszódy Gréta moderálásával. A kellemes hangulatú előadás során előadóink nem csak a munkaterületüket és az ahhoz kapcsolódó érdekességeket mutatták meg a hallgatóságnak, hanem személyes tapasztalataikról is beszámoltak, rájuk hogyan hatnak a marketing trükkök, ezzel téve még közvetlenebbé az előadó légkörét.

Előadóink

Kerek Fanni, a Starbucks Magyarország Brand Manager-eként felel a nemzetközi kávéház lánc megjelenéséért, marketing kampányaiért. Az előadás során egy rettentően céltudatos és határozott emberként ismerhettük meg. Neki köszönhetően megismerhettük, hogyan tevékenykedik egy multinacionális cég a marketing világában, miként tekintenek a fogyasztókra. A beszélgetés ezen része során rengeteg kulisszatitkot osztott meg a hallgatósággal, melyekkel jobban megérthették, miként is működnek az ekkora vállalatok, hogyan érhetnek el sikereket.

Másik előadónk, Dr. Mérő László élete során már rengeteg szakterületen szerzett tekintélyt magának, mint például a matematika, játékelmélet és a pszichológia. Ezen területeken szerzett ismereteit szívesen osztotta meg az érdeklődőkkel, akik így végre megérthették, hogy miért is teszik le voksukat egy márka vagy termék mellett, látszólag minden racionális indokot mellőzve. Rendkívül érdekesen és érthetően mesélt az elmében lejátszódó folyamatokról, melyek mindennapi vásárlásainkat határozzák meg.

Az előadásról

Előadásunk minden bizonnyal sok emberben hagyott maradandó emléket, és hozta őket közelebb a marketing világához. Előadóink személyes példái többször megmosolyogtatták a közönséget, ezzel is befogadhatóbbá téve a bonyolult pszichológiai folyamatokat. Ezen túl személyes példákon keresztül az is nyilvánvaló vált, hogy a marketing trükkök mindenkire – még a szakmabeliekre is – komoly hatással vannak. Ezt nem feltétlenül kell negatívan interpretálnunk, hiszen, sokszor egyszerűsíti a termékek és a potenciális fogyasztók találkozását.

Bízunk benne, hogy az előadás után a közönség is hasonlóan vélekedik, és az itt szerzett ismeretek birtokában könnyűszerrel kiválasztja a számára legmegfelelőbb márkát!

Köszönjük előadóinknak és a szervezőknek a színvonalas eseményt!

Tagai Marcell