A BBC idén először rendezte meg ősszel is a Corvinus Carrier Business Festival-t, mely ezalkalommal is eseménydúsra és izgalmasra sikerült, egyszerűen nem lehetett unatkozni. A vállalatoktól rengeteg új információt tudhattak meg az egyetemisták, mely a munkahelyválasztás közeledtével rendkívül hasznos. Színes standjaikkal, játékaikkal, ételeikkel-italaikkal színessé varázsolták azt a bizonyos keddi napot. A BBC által szervezett előadások során hallhattunk minden idők legdrágább magyar filmjéről, a Kincsemről, valamint megtudtuk, hogy mi szükséges egy sikeres együttműködéshez.

A kitelepült vállalatok szívesen megválaszolták az érdeklődők kérdéseit, információt adtak többek között arról, hogy milyen a saját cégük szakmai gyakorlata, karrierútja, megüresedett pozícióik. Talán még nem is dolgoztok, de az egyetemista évek végén muszáj munkába állnotok, ezen a rendezvényen keresztül pedig mindent megtudhattok az ellátogató vállalatokról, ezért is számít rendkívül hasznosnak ez az esemény, hiszen hol jobb információt szerezni a nagy multikról, mint tőlük közvetlenül?!

A vállalatok nagyon kitettek magukért, a csodálatos dizájnú standok mellett sokan játékkal is készültek, mellyel tesztelték a Corvinusos diákok rátermettségét. Kiemelkedő volt a BP léghoki gépe, a MÁV Zrt. szerencsekereke, amellyel különböző ajándéktárgyakat lehetett nyerni, valamint a Henkel szagmintás játéka, mely során, ha jól eltaláltad a megszagolt terméknek a márkáját, Henkel-es termékcsomagot nyerhettél. Néhányan étellel, itallal is szolgáltak az odalátogató érdeklődők számára, ilyen volt a KPMG imádott cukorka gépe és a EY ízletes smoothie-ja.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ezen kívül mi több nyereményjátékot is hirdettünk az egyetemisták számára, mellyel motiváltuk őket, hogy minél több vállalat standjához látogassanak el, érdeklődjenek, cserébe pedig értékes ajándékokat nyerhettek, például Trap Factory szabadulószoba utalványt, belépőt a Láthatatlan Kiállításra stb. A CCBF kabalája, a panda már hetekkel az esemény előtt megjelent néhány alkalommal az egyetem folyosóin, a róla fényképet beküldő szemfüles diákok között is nyereményeket sorsoltunk ki.

Szokásunkhoz híven a céges kitelepüléséken kívül előadásokat is szervezett diákszervezetünk, amire a III-as előadóban került sor.

Elsőként Herendi Gábor látogatott el hozzánk, a nagysikerű Kincsem c. magyar film rendezője. Mesélt nekünk életútjáról, arról, hogy mi volt az ő sikerének titka. Gimnázium óta érdeklődött a filmrendezői szakma iránt, viszont akkor még csak másoddiplomaként lehetett elvégezni a filmrendező szakot, emellett még szülői nyomás is befolyásolta abban, hogy inkább a fogorvosi pályát válassza.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A fogorvosi egyetemen évfolyamelsőként végzett, tanársegéd lett, majd megkezdte magánrendelését, úgy tűnt, hogy a filmrendezői pálya csak álom marad számára. Pár év elteltével mégis úgy döntött, hogy kipróbálja magát, a kezdeti nehézségek után sikerült elhelyezkedni kreatív igazgatóként. „A reklámfilmes karrierem bukdácsolva indult.” – vallotta be Gábor, de meggyőződése szerint a kudarcok csak megerősítették. A fogorvosi állását végül ott kellett hagynia, hogy teljes erővel a filmrendezésre tudjon koncentrálni.

Az elkövetkezendő években beindult a reklámfilmes karrierje, melynek csúcsát el is érte, olyan játékfilmek forgatókönyvét írta meg, mint a Valami Amerika 1-2-3, Magyar vándor és Kincsem. Megemlítette, hogy ez egy eléggé drága műfaj, és végtelenül részletes tervezést igényel. A legtöbb film megrendezése 20 millió forintnál kezdődik, ezt esetenként állami pályázatok elnyerésével, szponzorációval sikerül fedezni. Az utóbbi problémásnak számít, hiszen manapság a cégek marketingkiadásai le vannak korlátozva, úgy tűnik, hogy nem elég megtérülő számukra a magyar filmekbe való termékelhelyezés.

A Kincsem minden idők legdrágább magyar filmjének számít, összesen 2,9 milliárd forintba került. Az előkészületek 5 hónapig tartottak, amikor is felkeresték a megfelelő helyszíneket, és áttekintették a történelmi kort. Megvalósításához szükség volt 400 emberre, 100 lóra, mely rengeteg pénzt igényelt, de szerinte a történelmi filmek amúgy is nagyon drágák szoktak lenni. A Kincsemben megjelenő főszereplők ruháit külön erre a filmre varratták, ezek jogdíjas alkotások. Külföldi visszhangja is lett, 16 országban leadták, külföldi fesztiválokat is nyert, de nagy sikert nem ért el. Szerinte fontos tudni a pénzügyi határokat, hiszen mi mindannyian amerikai filmeken nőttünk fel, technikai színvonalban is ehhez kell alkalmazkodni.

Egy jó hangulatú, vicces sztorikban gazdag előadáson vehettünk részt, útravalóként megjegyezte a karrier fesztiválra hajazva, hogy a legfontosabb, hogy azt csináljuk, amit szeretünk, hosszútávon háttérbe szorul a pénz, örömmel, jó közösségben érdemes dolgozni.

Második előadásunkra Kéri Andrást (Columbo), az Irie Maffia frontemberét és Kólya Dánielt, a Budapest Park ügyvezetőjét hívtuk el. Meggyőződésük szerint a közöttük levő régre visszamenő sikeres együttműködés titka az évek alatt kialakult átlagon feletti kapcsolat.

Bevezetésként az előkészületekről beszéltek, ezt a szezon végén (szeptember végén) kezdik el, amikor a zenekar és a menedzsment összeül és megbeszélik a jövőbeli terveket, többek között azt, hogy hány koncert legyen a következő szezonban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A nyitó és záró koncertek sarkalatos dátumoknak számítanak, ilyenkor akar a legtöbb zenekar fellépni. Columbo kiemelte, hogy egy Parkos koncertre mindenki nagy show-t ad elő, próbálnak minél több extrát belevinni. Ha az ötlet megszületik, akkor veszik fel a kapcsolatot a BP-kal.

A Park kreatív részlege megbeszéli, hogy kivitelezhető-e mind anyagi, mind szórakoztatás szempontból. Dani elmondta, hogy ez egy üzleti vállalkozás, mindkét félnek érdeke, hogy sikeres legyen a koncert, számos gazdasági kalkulációt igényel, számolni kell a nézőszámmal, jegyárral, ellátogatókkal. Ez egy kapcsolati biznisz, hosszútávon az együttműködés a legfontosabb.

A koncepció kidolgozása után jön a promótálás, amely egyrészt egy standard marketingtervből áll, másrészt egy állandó változó részből is, de a megadott budget-ben kell maradni. „Nem porszívót árulunk, hanem művészetet és embereket.” – fogalmazta meg tevékenységüket Dani, kihangsúlyozta a megfelelő üzenet átadásának, valamint a médiaválasztásnak a fontosságát.

András bevallotta, hogy nagyon szereti a Budapest Park backstage-jét, európai szinten megállja helyét, van külön társalgó, öltöző, elszeparált fürdő. Fontos hely ez, egy zenésznek fel kell készülnie, hogy 2 óráig fognak koncertezni.

Zenei múltja visszanyúl kiskorába, amikor is beiratkozott zeneiskolába, majd csatlakozott egy fúvószenekarba, később elkezdett rappelgetni, majd megalapította az Irie Maffiát és a Brainst. Kérdeztük becenevének eredetéről, melyre a válasz az volt, hogy abban is időben sokat nézte a Columbo nevű sorozatot.

Utolsó gondolatként Dani elárulta, hogy a Park legnagyobb kihívása az, hogy minden évben újra kell kezdeni, értékelni kell az előző év munkáját. Nem könnyű mindig teltházas koncertet (közel 11.500 főt) összehozni, épp ezért nincs lazulás, mindenki nagyon fókuszált munkát végez.

Megint sikerült felbolygatni az „E” épületben megszokott hétköznapi életet, melyet a Karrier Expo által elhozott vállalatok és a BBC-s előadások idézték elő. A CCBF legközelebb tavasszal kerül majd megrendezésre, akkor is tartsatok velünk és a pandával!

 

A képeket készítette: Vass Dóra

A cikket írta: Rezsőfi Éva