Álomból valóság: Egy saját vállalkozás alapításának sikertényezői – Pocsaji Csilla és Cserta Szandra szemszögéből

Szeptember 28-án megrendezésre került a University Business Club Corvinus nyitó előadása “Álomból valóság: Egy saját vállalkozás alapításának sikertényezői” címmel, mely a két meghívottunk Pocsaji Csilla és Cserta Szandra szakértelmének, illetve Vida Peti moderálásának köszönhetően valósulhatott meg. Előadóink felhőtlen jókedvvel és nyitottsággal kalauzoltak el bennünket a kisvállalkozások világába. Mindezt személyes tapasztalataikon keresztül izgalmas, érdekes és figyelemfelkeltő módon tették, amivel arra inspirálták az összes érdeklődőt, hogy valósítsák meg leendő vállalkozói álmaikat. Beszélgettünk velük a start-up piac örömeiről, nehézségeiről, és megkérdeztük őket arról is, hogyan kell egy vállalkozást irányítani, marketingelni.

bővebben…

Learnovation a Vodafone szemszögéből

Stage 1-es tagjaink első félévükben csapatokban dolgoznak együtt neves cégekkel, így például a Vodafone-nal is. Ebben az időszakban rengeteget tanulhatnak a vállalatoktól, amiből a jövőben is profitálhatnak. Török Dorkát kérdeztük, a Vodafone Employer Branding Expertjét, hogyan éli meg ezt az együttműködést. 

bővebben…

Workshop Week – Online is interaktívan!

Március 23. és 25. között megrendezésre került a második BBC – Workshop Week. Az eseményt a járványügyi korlátozásoknak megfelelően, online térben tartottuk meg, azonban ennek ellenére a színvonalas szervezésnek köszönhetően ebben a félévben is egy sikeres hetet tudhatunk magunk mögött. A hét folyamán az érdeklődők három tematikus nap hat workshopján vehettek részt. A Creativity, a Health és az IT Day során olyan, a szakmájukban kiemelkedő tevékenységet végző előadók voltak a vendégeink, akik az interaktív beszélgetések alatt számos, a területükhöz kapcsolódó tapasztalatot és szemléletmódot osztottak meg a hallgatósággal. 

bővebben…

A jövő marketing trendjei – Forgács Mariann és Ottlik Dávid előadásában

Február 16-án megrendezésre került a Budapest Business Club Corvinus nyitó előadása “A jövő marketing trendjei” címmel, mely a két meghívottunk Ottlik Dávid és Forgács Mariann szakértelmének, illetve Szatmári Gergely moderálásának köszönhetően hatalmas sikert aratott az online térben, hiszen a videót már 3500-nál is többen tekintették meg a Facebookon.

bővebben…

Recept a sikerhez – Mautner Zsófi és Fördős Zé volt a vendégünk

A 2020-as esztendő számos akadályt gördített elénk az élet minden területén. A Budapest Business Club azonban nem a nehézségekre, hanem a lehetőségekre koncentrált. A szervezetünk nem elégszik meg a jóval, hanem a legjobbra törekszik, és igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni az adott helyzetből. Kiváló példa erre Fördős Zé és Mautner Zsófi előadása, melyet óriási szervezői munkával sikeresen kiviteleztünk az online térben is. Szervezetünk ezzel újabb rekordot ért el, hiszen a videó már több mint 4000 megtekintésnél jár a Facebookon.

bővebben…

Élet a BBC után – beszélgetés az Alumni tagokkal

Sok szó esett már arról, hogy milyen érzés egy diákszervezet tagjának lenni. Az sem titok, hogy a Budapest Business Club legtöbbünknek a második családjává válik a félévek alatt. A szemeszterek azonban nagyon gyorsan elrepülnek, és már csak azon kapjuk magunkat, hogy hamarosan az utolsó Stage-ünket tapossuk. Ebben a cikkben szeretnénk egy kicsit megmutatni, hogy milyen az élet a BBC után, milyen löketet adott ez a család a karrierjükben egykori elődeinknek. Négy korábbi kiváló tagunkkal készült interjú, és közös bennük, hogy nagyon sikeresek a munkájukban, és a maguk területén piacvezető cégeknél dolgoznak. Interjúalanyaink között van alapító, korábbi elnök, alelnök, így a lehető legjobb példákat igyekeztük elhozni Nektek, a teljesség igénye nélkül.

bővebben…

A lehetőségek szervezete – bevezetés a tréningek világába

A Budapest Business Club esetében már megszokhattuk, hogy a szervezet színvonalas eseményeket hoz tető alá a külsősök számára. Mi, tagok tudjuk azonban, hogy a BBC-ben nagyon sokrétű munka folyik, ilyenek többek közt például a szervezeten belüli vállalati tréningek. A tréningeket partnereink tartják, akik a maguk területén piacvezetők, egyben az innováció és az emberközpontú szervezeti kultúra legjelesebb hazai képviselői. Biztosan Ti is hallottatok már a Vodafone-ról, a British American Tobaccoról vagy éppen L’Oréalról. Naponta találkozhatunk az Unileverrel és a K&H-val is. Más-más gazdasági szegmensben tevékenykednek ugyan, de közös bennük, hogy évtizedek óta sikeresek. Partnereink számottevő tudást halmoztak fel az évek alatt, és óriási megtiszteltetés, hogy ezt nekünk, BBC tagoknak adják át. Ahhoz, hogy a tréningekről minél részletesebb beszámolót tudjunk adni, segítségül hívtuk a tréningek koordinátorait, illetve a szakmai leadeket. Ők azok, akik személyesen tartják a kapcsolatot a cégek képviselőivel, lebonyolítják tréningeket, éppen ezért ők látják át leginkább a folyamatokat.

bővebben…

Egy sikeres hét margójára – Workshop Week és a pandémia

  Egy többnapos rendezvénysorozatot mindig nagyon nehéz megszervezni, hiszen számtalan kihívással és nehézséggel kell szembenéznie a szervező csapatnak. Megálmodni és megtervezni valamit, már ez sem könnyű sok esetben, de ez még csak úgymond a jéghegy csúcsa. A szervezés rengeteg munkát és precizitást igényel, arról nem is beszélve, hogy felmerülhetnek váratlan problémák, amelyekre sokszor gyors és határozott válasz szükséges. Nos, elmondhatjuk, hogy a Budapest Business Club csapata felvette a kesztyűt, és olyan programsorozatot indított, amely mindegyik fentebb említett akadályt megugrotta. A Workshop Week sok vendéget vonzott, ami mindig örömteli, de az idei évben extra feladatot is jelentett a BBC számára, hiszen követni kellett a járványügyi intézkedéseket, és azokat be is kell tartani. Elmondhatjuk, hogy megbirkóztunk ezzel, és remek hetet zártunk.

bővebben…

„Csak a kreativitás adhat kiutat” – színházcsinálás karantén alatt

Immár két hónapja, hogy az országban korlátozások léptek életbe, a kultúrhelyek és a közösségi terek többsége lezárva. Mivel szervezetünk a jelenlegi helyzetben különösen fontosnak tartja támogatni a krízishelyzetbe kerülő kultúrát, eljött számunkra az idő, hogy a magunk módján igyekezzünk segíteni, felhívni a közönség figyelmét a művészvilág megsegítésének fontosságára. Három részből álló videósorozatunkban a magyar színházi élet három kiemelkedő, a helyzethez gyorsan alkalmazkodni képes szereplőjét kérdeztük gondolataikról, a karantén okozta személyes és szakmai nehézségekről, illetve arról, hogyan segíthet nekik a kultúrakedvelő lakosság.

bővebben…

Házhozszállítás – hosszútávú megoldás?

2020 áprilisa új mérföldkövet hozott a Budapest Business Club életébe, hiszen 16-án megrendeztük szervezetünk első online előadását. A kerekasztal-beszélgetés a kialakult járványhelyzetet egy, a megszokottól eltérő szemszögből, gasztronómiai oldalról vizsgálta. Egyik meghívott előadónk a pénzügyi elemzőből lett burgerpápa Jancsa Jani, a Bamba Marha Burger Bar és a Donna Mamma Pizza Napoletana alapítója volt, aki a szorult helyzetbe jutott éttermek oldaláról mesélt az érdeklődőknek. Másik előadónk az egykori corvinusos Blaumann Debóra volt, aki Magyarország vezető ételfutár-szolgálatát, a Netpincért mint annak marketingvezetője képviselte.

bővebben…

Családot kapni és adni – A Learnovation projektvezetői szemmel


A Budapest Business Club életében minden félévben kiemelt szerepet kap a Learnovation, az újonnan bekerült tagok közösségi integrálására és szakmai felkészítésére irányuló projekt. Az idei félévben 36 új taggal bővült szervezetünk, őket 6 Learnovation-anyuka és apuka fogja végigvezetni az elkövetkezendő heteken, hónapokon. Interjúnk során őket kérdeztük motivációikról, élményeikről és a projekttel kapcsolatos várakozásaikról.

bővebben…

„Ami tegnap elég volt, ma nem elég, s holnap már elégtelen” – Kende-Hofherr Krisztina, a hazai sztármenedzsment úttörője

Nem akárhogy indult az idei tavaszi félév a BBC-nél, ugyanis már február második hetében, egészen pontosan 2020. 02. 18-án egy teltházas nyitóelőadást tudhattunk magunkénak. Meghívott vendégünk nem más volt, mint Kende-Hofherr Krisztina, hazánk egyik legsikeresebb self-branding szakembere, akit a Forbes 2019-ben a legbefolyásosabb nők közé sorolt. Krisztina alapító tulajdonosa a TMC Groupnak, melyen keresztül jelenleg 44 magyar híresség médiaszereplését menedzseli, továbbá előadásain, Instagram live-jain keresztül mindennapi embereket motivál saját történetei, tapasztalatai által. Saját megfogalmazásában: „Elmondom, mert ezzel segíthetek.”

bővebben…

BBC High School Tour – Kalauz az Egyetem útvesztőjében

A Budapest Business Club szervezésében november 29-én megrendezésre került a pályaválasztásban segítséget nyújtó BBC – High School Tour nevű esemény a középiskolások számára. A program célja, hogy a leendő egyetemisták a számukra legérdekesebb szakokat kötetlen, játékos formában ismerhessék meg a Budapesti Corvinus Egyetem falai között. Ezenfelül a színes egyetemi életről és annak buktatóiról is beszélgethettek az érdeklődők tagjainkkal.

bővebben…

CCBF – karrier és utazás egy helyen

A Budapest Business Club a Karrier Irodával együttműködve idén ősszel is becsempészte az Egyetem falai közé a fesztiválokat idéző hangulatot a november 19-én megrendezésre került Corvinus Career & Business Festival keretein belül. A nap a nemzetköziség jegyében telt, mivel ezúttal az állásbörze adott otthont a Study Abroad Exponak is, így az érdeklődők nemcsak a munka világában, hanem a külföldi részképzés útvesztőjében is útmutatást kaphattak.

bővebben…

Tibi atya birodalma – brandépítés mesterfokon

Október 22-én tartottuk a félév középső, teltházas előadását, ahol Tóth Máté, Tibi atya egyik alkotója és a Humbák Művek Kft. ügyvezetője volt a meghívott vendégünk. Az izgalmas előadáson, melyet Sztán Péter – volt BBC-s Sales koordinátor – moderált, szó esett többek között arról is, hogyan lett egy közösségimédia-oldalból országszerte ismert brand, milyen nehézségekkel kell szembenéznie a vállalatnak, illetve mélyebb ismereteket szerezhettünk marketingtevékenységükről is. Mindemellett a márkaépítés rejtelmeibe is elkalauzolt minket Tóth Máté, válaszait pedig a már közösségi oldalakon is megszokott szarkasztikus humorával tette még szórakoztatóbbá.

bővebben…

Hajótemetőből a Duna szívébe, az A38 sikersztorija

Szeptember 18-án tartottuk a félév nyitóelőadását, melynek témája a fiatalok közt méltán népszerű A38 koncerthajó és kulturális központ volt. Előadóink között Bognár Attilát, a Hajó vezetőjét, illetve digitális marketing vezetőjét, Berta Zsuzsit köszönthettük.

Az előadást Bognár Attila, a Hajó tulajdonosa nyitotta meg az A38 történetével. Attila már egyetemista korától részt vett a budapesti klubélet szervezésében. A rendszerváltás után a kereskedelmet és kiadói ágat választotta. Társaival kortárs könyveket, valamint több, mint 150 lemezt adtak ki.

bővebben…

BBC High School Tour – A játékos pályaválasztás

BBC High School Tour – A játékos pályaválasztás

 

Ismételten középiskolások hódították meg a Budapesti Corvinus Egyetem folyosóit, hiszen a Budapest Business Club már második alkalommal engedett bepillantást az Egyetem falai közé a High School Tour keretein belül. Jogosan merül fel a kérdés, hogy ez az esemény miben különbözik egy egyszerű nyílt naptól. A válasz: mindenben.

bővebben…

BBC Adventure – Az Apacsok Átka

BBC Adventure – Az Apacsok Átka

Az idei tanévben másodjára került sor a Budapest Business Club Adventure programjára. Az őszi kalandtúra, mely során a résztvevőknek Sherlock bőrébe bújva kellett megoldani egy gyilkossági rejtvényt, hatalmas sikert aratott, így nem volt kérdés, hogy lesz-e folytatás?

bővebben…